The Fly, 1986-os horror. Főszerepben: Jeff Goldblum.
Jelenleg: IMDb: 7,5
Filmkatalógus: 3785
Egy tudós egy gépen kísérletezik, ami a tárgyak teleportációját teszi lehetővé. Ezt a gépet telehasnak nevezi el. Sokat próbálkozik élő szövet, élőlények átvitelével, de ez nem jön neki össze. Aztán összejön egy újságírónővel, közben pedig sikerül rájönnie, hogy hogyan tudja az élőlényeket is átteleportálni. Egyik este részegen úgy dönt, hogy saját magát átteleportálja, ám nem elég figyelmes és egy légy is belekerül a gépbe, majd a gép összeolvasztja őket. Csak később, lassan, fokozatosan kezdenek előjönni a légy gének. Először csak sörték, aztán erősebb, kitartóbb lesz, végül pedig kezdenek lehullani a testrészei, és baromi ronda lesz. Még mielőtt elcsúnyul a barátnőjét véletlenül teherbe is ejti (majd a 2. rész foglalkozik ezzel azt hiszem).
A film végére teljesen átalakul léggyé, és nagyon furcsán viselkedik, már nem önmaga.
Érdekes, mondhatni klasszikus film, már régebben természetesen láttam, csak most újranéztem és gondoltam egy-két sort írok róla.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.