District 9, 2009-es sci-fi, akció.
Jelenleg: IMDb: 8,3
Filmkatalógus: 1997.
Először annyit mondanék, hogy a film úgy indul, mint egy dokumentumfilm, interjúkkal, tv híradásokkal, biztonsági kamerák felvételeivel, annyira jól meg van csinálva, hogy szinte az ember elhiszi, hogy az egész történet igaz.
A történetről: Egy óriási idegen űrhajó állt meg egy dél-afrikai város felett. Sokáig nem történt semmi, ezért az emberek behatoltak az űrhajóba, ahol több millió idegenre akadtak. Kitelepítették őket egy helyre, amit a 9-es körzetnek neveztek el. Ezek az idegenek ilyen rovarszerű lények voltak, igénytelenek, és látszólag buták is, bár volt saját nyelvük, és úgy tűnt, hogy az emberi beszédet is megértik. Pár év múlva úgy határoztak, hogy kitelepítik őket, és elviszik mindegyiket egy új helyre.
A kitelepítés vezetésével Wikust bízták meg. Közben a film a dokumentumfilm jellegből rendes filmessé vált át. Wikus a kitelepítés közben valami furcsa folyadékot kap az arcába, ráadásul a keze is eltörik. Aztán nem sokkal később furcsa dolgokat vesz észre magán, először a törött kezét amikor kicsomagolják a kötésből: a keze elkezdett idegen kézzé átalakulni (kicsit olyan, mint a Légy című filmben:)). Innentől fogva üldözni kezdik a kormányok, a szervezetek, mivel ilyen kézzel használni tudja az idegenek fegyvereit (ezeket az emberek nem képesek használni). A menekülése közben összebarátkozik két idegennel, akik vissza akarnak térni az anyahajóra hogy segítséget hozzanak. Közben sok mindenben segítik Wikust.
Nagyon jó film, főleg azért is, mert az eleje, és közben is kézikamerás felvételek vannak, amik növelik annak az érzetét, hogy ez egy valóságos, megtörtént dolog.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.